Sekai-ichi Hatsukoi
Omodera Ritsu egy nagy kiadóvállalat örököse, ám apja vállalatnál hiába tehetséges és ügyes, mindenki csak a főnök fiának tekinti, sikereit is ennek számlájára írják. Ennek köszönhetően Ritsu úgy dönt, hogy saját lábára áll és átmegy a Marukawa kiadóhoz, ahol tiszta lappal indulhat. Csakhogy nem a szépirodalomhoz veszik fel, hanem az általa még nem ismert manga osztályra, ráadásul a lányoknak szóló, romantikus, rózsaszín shoujo mangákkal foglalkozó részlegbe, az Emerald szerkesztőségéhez. Takano Masamune a részleg vezetője, aki első ránézésre nem éppen szimpatikus Ritsu számára, például a legelső napján hirtelen megcsókolja, csak azért, hogy a rajzolók ihletet kapjanak.
Boku wa Konomama Kaeranai
Ken Amafuji és Ritsurou Yoshinari jóbarátok, egy középiskolába jártak. Amafuji szülei elváltak, anyjának új barátja lett, de a fiú nem akart velük élni, így otthagyta az iskolát és elment dolgozni. Amafuji sötét életet élt, és a lakbérre való pénzt úgy kereste meg, hogy eladta a testét olyan embereknek, akikkel az utcán vagy a klubbokban találkozott. Egy nap Ken megkéri Yoshinarit, hogy éljen vele és főzzön, takarítson rá.
Given
Uenoyama Ritsuka egy szép napon megismerkedik a meglehetősen szerény, halk szavú évfolyamtársával, Satou Mafuyuval, aki, miután a fiú segít neki behangolni a gitárját, mindenáron tőle akar megtanulni gitározni. Uenoyama a részmunkaidős állása mellett egy háromtagú amatőr banda, valamint a kosárlabdaklub tagja, így nem igazán akar még egy tanítványt is a nyakába venni, ám Mafuyu nem tágít mellőle.
19 Tian
A történet Zhan Zheng Xi és Jian Yi életét mutatja be napról napra. A két srác már az általános iskola óta ismeri egymást, és a sors úgy hozta, hogy újra együtt vannak. Xi nem igazán örül a társaságának, mivel a rákattant Yi folyton azon van, hogy kínos helyzetbe hozza, vagy éppen segítsen neki. Bármennyire is furcsának látszik, Yi vágya az, hogy távol tartsa magát Xitől, de közben mégis a legjobb barátja akar maradni.
Caramel Honey
Új suli, új remény, új élet. Ayato sulit váltott, reméli, hogy tiszta lappal kezdhet, ám arra nem számított, hogy az iskola valóságos gyűjtőhelye a problémás fiataloknak. És nem igazán segíti a helyzetét az sem, hogy mikor leveszi a szemüvegét, azonnal feleségül akarják venni...
|